Szarvas helyett Szarvasbogár

2020.02.26

Udvarhelyen egyre jobban keményedik a kampány. Már a teljes erdélyi médiát bejárta a hír, hogy lemondott a képviselő.

Csakhogy kampányidőszakba vagyunk ugye, s az okos ember egyből nem hisz el minden hülyeséget, amit a politikusok mondanak.

Főleg úgy, hogy a GálΦóka mellett kardoskodó Szarvasbogár férje forma asszony ura, a jobb keze a mi mélyen tisztelt ígérgetni igencsak sokat tudó városvezetőnknek. 

S GálΦ négy évvel ezelőtti kampányába, aminek állítólag ő volt a főnöke, olyan sokat ígért, hogy aki még emlékszik rá, annak annyira tele lett a padlása, hogy most nem szavazna rájuk.

S legtöbben azért gondoljuk úgy, hogy ez lehet egy kampányfogás is, mert a választások előtt jól jöhet az áldozati szerep. Mert a szegényt minden empatikus ember sajnálja. 

De akinek az ígéreteiből semmi se lett, arra nem szavaznak.

S ahogy az elején említettem, a politikusnak, aki elárulja a saját pártját is, nem igazán lehet hinni, mert annak se erkölcse, se ideológiája. 

S eisze még azon is nagyon elgondolkodunk, hogy elhiggyük-e megfenyegették. 

Mert ha jól kalkulálok, a családból csak marad valaki a hivatalnál, aki nemcsak önkormányzati képviselő, de GálΦókának azt kell csinálni amit ő mond. 

Szóval Szarvas helyett marad a Szarvasbogár! 

Az elmúlt évek politikai gyakorlata sok mindent látott már. Pártokat pártok hátán. Politikusokat politikusok ellen harcolni. És az ínséges időkben mégis összefogni, itt Románia kellős közepén, Székelyföldön.

Szarvasbogár Infó - Székelyudvarhelyi Közéleti Portál
Minden jog fenntartva 2020
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el